Sylblog

Pont egy évvel ezelőtt fordult velem nagyot a világ. Alig öt hetes terhes voltam, de már be kellett mennem a kórházba. Éppen hogy kiderült a teszt alapján a terhesség. Az ultrahangon. megállapították, hogy spontán, hármas ikerterhesség plusz néhány vérrög van. A hírt nagyon rosszul viseltem, szigorúan benntartottak, de a helyzeten nem változtatott. A 9. héten elhalt az egyetlen egészséges embrió, vérrög nem szívódott fel, meg kellett műteni.
Az anyák napját benn töltöttem a kórházba, furcsa volt anyum kezét fogni, érezni az aggódását. Sokszor én aggódtam miatta, hogy mennyit dolgozik értünk, a családjáért. Volt időszak, amikor éveken keresztül csak ő volt a családfenntartó, precízen mindent beosztott nekünk. A legtöbb támogatást úgy érzem ekkor kaptam tőle, ekkor jártam főiskolára, amit sikeresen elvégeztem.
Ha nem kapom a lelki és anyagi támogatást, nem irhatnám a saját kis családom lakásában, saját net elérhetőségünkről ezt a bejegyzést a blogban.
Mindenre jutott, szerencsére ez régen volt, pár éve sokkal nyugisabb állása van és többet lehet velünk.
Meg viselt a dolog nagyon, de talán minden rosszban van valami jó, összekovácsolt nagyon minket a férjemmel, még mélyebb a kapcsolatunk.
Szerencsésnek érzem magam, hogy örömeinket megoszthatom két nagymamámmal, már nem fiatalok. Minden alkalom amikor találkozom vagy beszélek velük, ajándék. A férjemmel együtt még egy családot kaptam, a családdal egy anyukát, aki felnevelte a férjem és irányt adott. Olyan színes személységet, akivel azelőtt nem találkoztam.
Anyák napja lesz holnap, én egy szerényen egy szál virággal és azzal, hogy a több száz kilométerre lakó nagymamámhoz elutazunk és jó szóval köszönöm meg mindazt, amit adtak Nekünk GYEREKEKNEK ANYUKÁINK, NAGYMAMÁINK, ANYÓSUNK....

DE SOHA NE FELEDJÜK, A BÉKÉS CSALÁDI ÉLETHEZ KELLENEK APUKÁK, NAGYPAPÁK IS, NÉLKÜLÜK NEM AZ IGAZI.....

és REMÉLEM, NEM SOKÁRA ÉN IS ANYUKA LESZEK, úgy érzem kész vagyok rá....