Éveken át bújtam gyereknevelési könyveket, de azzal sehol nem találkoztam, hogy mit kezdjen az ember olyan esettel, amikor adott 2 gyerek és a nagyobb viszi el a szülő idejét, igényelve több foglalkozást (minden téren). Természetesen etetés, pelenkázás, nyugtatás, játék terén prioritást kap a 4 hónapos Geri, ezt felülírja a gyakorlat. Mazsi az elmúlt egy hétben egész nap kibírhatatlanul viselkedik. Röviden szólva ordít, vísít, rugkapál, borogat, kilocsolja poharából a vizet, nem alszik. Este 11-ig ordít, dobálja magát utazó ágyban. Gondoltunk már mindenre teliholdra, Broncho-Vaxum mellékhatásra, szobaátrendezésre, de mindegyiket kizártuk, mert előbb kezdődőtt, mint ahogy ezek megtörténtek. Tavaly ilyenkor hasonló időszakunk Mazsival. Akkor kezdett el járni és egyszerre négy foga bújt ki. Hát remélem, hogy valami ilyesmivel állunk szemben fejlődéstanilag és nem mással.
Addíg csak mondogatom magamnak: kitartás.
Off.
Geri: 6850 gr, 68 cm hosszú, 4 hónapos oltást megkapta. Ma mostam ki következő ruha adagot, ami méretben jó rá. Tegnap már az orvoshoz csak egy hosszú ujjú bodiban és harisnyában tudtam vinni, mert "nem volt egy rongya sem, amit felvegyen";)! Három alkalommal kóstoltattam Gerivel almalét, fele be, fele ki. Ma szép lassan mini falatkákat nyalogatott reszelt almából, kb. 20 gr elfogyott. Csak anyatej a menü továbbra is, éjszakát átalussza, hasra fordulni extra lusta. Bugyborékol, brummog, nyáltenger minden és sokat vigyorog, jókedvű.