Sylblog

Ma voltam egy általános iskolai ballagáson, az enyém már elég régen volt, de azért még nem veszett a feledés homályába. A nyolcadikosok tettek egy ünnepélyes kört az iskola udvaron, aztán elfoglalták a helyüket. Minden ballagó diáknak ki készítettek előre székeket, könnyebben viselték a hőségben az ünnepséget. Jó hogy akadt annyi szék, amennyi diák és el is fértek az udvaron, nem voltak sokan. Összesen két osztály ballagott és az osztálylétszámok se haladták meg a 20 főt. Egykor ebben az iskolában kb. 4 darab 30 fős osztály volt.
Két hetedikes valamit elmotyogott az orra alatt, aztán playbackes Ákos számot hallottunk a kórustól (Ilyen voltunk c. dalt) Ezt már hallottam jobban is énekelni fiataloktól, majd megint vers, aztán újra ének. Búcsúbeszédek diákoktól, ballagóktól és az igazgatóktól.
Nem raktak be az elején a Himnuszt és a végén a Szózatot, elgondolkoztató volt számomra. Se füle, se farka nem volt a dolognak.
Egyetlen egy dolog tetszett, hogy kellő számú padot pakoltak ki a vendégek számára és nem utolsó szempont volt, hogy árnyékos részekre rakták őket. A vendégek, szülők kulturáltan adták át a virágokat akkor, amikor felkérték őket, hogy most lehet. Normálisan fényképeztek,  fotóztak, nem lökdősödtek az emberek. Ma már ez is nagy szó.
Szűk családi ebéd keretében kedves ballagó húgomnak csak annyit mondtam, hogy mindig legyen önmaga, de azért hallja meg mások szavából a jót és használja fel az élet minden területén.