A hét elején azzal a hírrel jött haza munkából apuci, hogy hétvégén az egyik partner cégük meghívta őket sportrendezvényükre focizni, ahová lehet menni családostul. Kérdés fel volt téve nekem, hogy szeretnék-e menni. Válasz: Hogyne, még ha nem is vagyok nagy foci rajongó. Nosza, ízzítottam a telóm, nagyival lebeszéltem gyerekmegőrzést, örömmel vállalta. Aznap reggel kocsival átszaladtunk anyuért, időben fel keltünk, összepakoltam, tápszert bekevertem. Gyanítottam, hogy már kora délelőtt előkerülnek oda fele úton a lapos flaskák a meccsek "bemelegítéséhez", de apuci szépen letagadta indulás előtt, hogy ő ilyesmit bekészítene. Amikor nem figyeltem a buszon, a hátsó sort a huncutja kínálgatta a saját készítésű ágyas pálesszel. Még szerencse, hogy a tett helyszínén csak sört csapoltak és nem volt tömény. Jól éreztem magam, most voltam elősszőr "házon kívül" napközben távol Mazsola babától. Nem bírtam megállni, hogy azért ne telefonáljak haza párszor, evett-e, aludt-e. Apuci estére szó szerint vonszolta magát, a gyerek sokkal élénkebb volt az esti fürdetéskor (addígra bőven hazaértünk).Másnap reggel sajgott mindene, de legfőkébb a bokája, mert megrúgták.
A héten lesz jó kis hosszú hétvége, ez az év nem nagyon bővelkedik ilyen alkalmakban. Párom nyagatott, hogy induljunk el Mazsolával anyósékhoz pár napra. Én nem lelkesedtem az ötletért. Mazsola még nem aludta házon kívül. Tapasztalat alapján elmondható, hogy ha észleli, hogy mindenki őt ajnározza túl pörög, estére nem bírunk vele. Mire "átállna" az új helyen (anyósék), addígra jönni kell vissza.Pláne, hogy sok őrült autós csak most ül kocsiba, ballagások lesznek, meg sztrájk. Tudom, mindenki másképp csinálja. Mi nem cipeltük jobbra-balra gyerkőcőt eddig.
Ígyis-úgyis megyünk júniusban két hétre. Ez lesz a nyaralás.
