Új esemény: felvettek arra a szakra, amire felvételiztem. Meglepődtem az alacsony ponthatáron. Szeptembertől megváltozik sok minden, meg kell szerveznünk, hogy Mazsola babára valaki vigyázzon a családban, amíg én suliban leszek. Amikor felvételiztem, megkérdezték melyik oktatási napok lennének jobban számomra: csütörtök-péntek vagy péntek-szombat. A válaszom az utóbbi volt. Erre elmondták, hogy mindenki ezt választja, ha lehet, majd a másikba sorolnának, mert sokan a vagyunk. Sokan vagyunk??? Gondolom, itt más szakosakkal a tanári vonalhoz tartozó közös tantárgyak miatt lennénk bontásban. Pénteket valamelyik nagyszülő tudja bevállalni, szombaton Mazsola apuval lenne gyerkőc. Nekünk így lenne könnyebb, de muszáj elfogadnom, ha átsorolna más csoportba. Augusztusban ez ugyis kiderül.
Rég nem látott rokonokkal találkoztunk és borozgatunk kedvenc helyünkön. Pontosabban én már csak itthon fogyasztottam, mert én voltam a sofőr. Mazsola puhatalpú cipőjében rótta a köröket egy 150 éves tölgyfa törzse körül támaszkodva járva. Csoda, hogy nem szédült bele;), de irtóra elfáradt, mert a tápszerből igen sokat meghagyott. Álmában itta meg a maradékot.
Ami mostanság bosszant: Mivel apja és én is játékból engedtük, hogy kicsit püföljön minket, nem kicsit vagyis erőteljesen püföl babákat és mindenki mást, aki barátságos vele, azt hiszi játék. Rászólunk, de nem igazán hagyja abba. Szép kis karmolások vannak a szemem környékén, pedig vágjuk rendesen a körmét.
