25. hétben vagyok, pocak látványos (még kabátban is). Budapesten kivételes, kellemes meglepetésben volt részem nemrég. Levelezős képzésre járok minden héten, általában pénteken és szombaton: távolsági busz+metró/villamos. Amióta tudom, hogy kistesója lesz Mazsinak igyekeztem az utazásaimat mindig úgy szervezni, hogy a buszhoz jó időben kiérjek és legyen ülőhelyem. Visszafele Bp-ről pedig -ha tehetem- inkább megvárom a következő járatot, hogy biztosan legyen ülőhelyem. Ennek általában nem jön be, mert olyan késő este végzek, hogy mindenképp egy adott járattal kell hazajönnöm. Jegyet nem mindig van lehetőségem előre megvenni. Szóval, a múltkor metrón korombeli csajszi megszólított, hogy üljek le a helyére, megköszöntem szépen, de mondtam csak két megállót megyek. Ugyanez történt visszafele is. Majd a távolsági busznál beálltam a sor végére szépen, egy srác maga elé engedett. Vizsgaidőszakban volt olyan helyzet, hogy épp elértem a buszt és full-ra teli volt, iszonyatosan keményedett a hasam, egy fiatal srácot megkértem, hogy pár percre leülhetnék-e, mert nem érzem jól magam. Ő szívélyesen átengedte a helyét és megkérdezte, mikorra várjuk a picit, mert nemsokára nagybácsi lesz. Végül, nem néhány percig üldögéltem, hanem végig ültem az utat. Anno főiskolásként nem egyszer adtam át a helyem, illetve segítettem anyukának felemelni járműre babakocsit.
Kismama tömegközlekedik
2010.02.21. 19:19 sylblog
Szólj hozzá!
Címkék: metro busz terhesség tömegközlekedés villamos babakocsi
A bejegyzés trackback címe:
https://sylvorium.blog.hu/api/trackback/id/tr361778886
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.