A szobatisztaság olyan dolog, mint a szoptatás és a foci: mindenki ért hozzá. Ahány gyerek, annyiféle peluselhagyási történetet hallottam. Én már 18 hónaposan lettem szobatiszta anyumék elmondása szerint. Igen ám,de akkoriban, azért szoktak le a gyerekek könnyebben a pelusról, mmegértették, hogy kényelmesebb textil pelus nélkül biliben vagy WC-n intézni a dolgot.
Bali 27 hónapos bölcsődés, még nem szobatiszta, de megtettük közösen az első legnehezebb lépéseket szerintem ehhez vezető úton. Ez ott kezdődött, hogy hiába ültettem nyár elején már rá a bilire, nem igen maradt meg rajta. Aztán voltak napok,amikor kezdeményezte, hogy ráüljön a bilire, de csak játék volt. Bilivel közlekedett a szobában (szép nyomot hagyma laminált parkettán). Aztán betegségek mindig visszavettették a jó indulást. A változást most tapasztaljuk 5-6 napja.
Most már egyedül hozza bilijét és mondja pisi vagy pipi. Bali önállóan kezdményezi, hogy pl. fürdés előtt bilizzünk, húzza a kezem és mondja vagy hozza a bilit. Nem csak ráül, hanem "eredmény" is sikeredik bilibe. Főleg reggeli és délutáni ébredés után. Ha száraz a pelenkája, nem cserélem le, visszaadom rá bilizés után. Napi 1 pelenkával kevesebb!!!Költségben sem utolsó havi szinten.
Más. Nagy lépés történt önálló evésben. Pénteken úgy hoztam haza bölcsiből, hogy a gondozónéni örömmel újságolta, hogy egyedül ette Bali rántott halrudacskákat és kanalazta a rizst. Itthon egyedül eszi Geri meghagyott baba kajáját. Egyedül intézkedik, fiókból előkap 3 kanalat is és ül is fel a nagy székre. Az már más kérdés, hogy néha a hajában is van kaja maradék:(((