Előző posztban arról írtam, hogy mekkora lépés történt bilizés és önálló evés terén Mazsinál, most jöjjön, az árnyoldal, ami mostanság vele kapcsolatban emészt engem. Amióta megszületett és hasra fordult kéthónaposan Mazsi, azóta nincs megállás mellette. Benne van a fenekében a zabszem. A bölcsődében is egyre több visszajelzést kapok arról, hogy igaz jól érzi magát, de alig tudják lekötni valamivel, nem ül meg a fenekén. Jön-megy, pakol (széjjel főleg), szeleburdiskodik. Amíg a többiek már asztalnál ülnek és rajzolnak, vízfestékkel mázgálnak, addíg ő rohangál. Próbálom elnyomni magamban az érzést, hogy esetleg hiperaktívitásról van szó, de folyton ott motoszkál bennem, mi van ha mégis. Védőnő, gyerekdoki egyszerűen elintézte azzal, hogy ezzel ráérünk majd kb. 3 éves kora körül foglalkozni. Ám engemet nem hagy a dolog. Amikor családban beszéltem erről(értsd: nagyszülők, Mazsi Apu). Akkor megkaptam, hogy hogyan is feltételezhetném a saját gyerekemről, hogy hiperaktív esetleg. A neten próbáltam olvasgatni a témában, de nem lettem sokkal okosabb. A bölcsődében mikor érte megyek nagy hadakozás közepette öltöztetem-vetkőztetem, míg más gyereknél ezt alig látom. Mai napig bírkozás a pelenkázás.