Néha kezd szakadni a cérna nálam Mazsi miatt (19 hónapos). Ha eddig kiabált, sírt, követelt/akart valamit valamilyen alapja volt a dolognak. (Éhség, fáradtság, betegség, szomjúság, unatkozás, bezártság stb.) Most sokszor úgy érzem, minden különösebb ok nélkül kezd -könnyek nélkül- egyik pillanatról a másikra visítani, ordítani, toporzékolni stb. Ráncigálja nadrágom szárát lehetetlen helyzetekben, hogy vegyem fel, vigyem oda a lakásban vagy utcán egy általa érdekesnek talált tárgyhoz pl. Nem nagyon akarja megérteni, hogy 32 hetes kismamaként nem emelgetem csak úgy. Döbbenet: 19 hónaposan jön rá, hogy néha anyás, amikor már félévesen se maradt meg az ölemben!!!
Vacsora is nagy mizéria: Ő már jól lakott, kivesszük etetőszékből, de nem hagy minket egyszerűen enni, ölbe kéredzkedik, de csak azért, hogy asztalt le rámolhassa, vagy apjától kolbász karikát csenjen.
Aztán jobb híján arra az 5-10 percre beraktam a kiságyába és becsuktuk az ajtót (természetesen nem volt sötétben), hogy higgadjon le egy kicsit. Ugyanez este is lejátszódik fektetés után. Ahogy a kívánsága teljesül, abban a pillanatban már vigyorog, beszél, nevetgél, jópofizik Nekünk, kedves Szülőknek.
Azt mondja szakirodalom, és kortárs szülők, hogy más gyerekével van így (dühkitörés, akaratosság stb.). Valahogy még is nehéz, hogy egy ilyen helyzetben vigasztalós technikát ne válasszak, de megállom, mert ezzel inkább még rákontráz az ember.
Majd kinövi, de tudom ez szakaszosan jelentkezik. (2;4 éves kor körül)
