Későn keltünk, mert sokáig moziztuk és elfelejtettük, hogy az órát előre állítják. A lakásban egy légtérben van a nappalival. Úgy sikerült - nem tudatosan - elhelyezni a tv-t, hogy akár kaja közben is lehet nézni. Anyira nem örülök neki, mert úgy alakult, hogy szinte rendszeresen megy, mialatt eszünk.
Most bekapcsoltuk, ide-oda szörföltünk a csatornák között, míg a mtv 1-n hagytam a műsort. Láttam, hogy Talmácsi nyomul - gondoltam - örüljön a férjem. Annyira elmerengett, hogy amikor egy rövid időre Peers megelőzte Talmácsit az ENNIVALÓ KIPOTTYANT A SZÁJÁBÓL. Na ez volt az a pont számomra, hogy az XX. század ezen vívmányát kaja közben SZÁMŰZZÜK MOSTANTÓL FOGVA.
Bár erről a határozatomról páromat még nem értesítettem, de miután a felszerelte a fürdőszobában a polcot, közlöm vele;)